- Lili, nézd!- kiabál Papa, miután odébb rakta az egyik vödröt.
Izgatottan odafutok és örömömben felkiáltok. A vödör alatt a világ egyik legremekebb lénye rejtőzött. Földigiliszta!
Kiviszed a kertbe?- kérdezi Papa. Bólintok és mohón elkapom a
férget. Az eszeveszetten tekeregni kezd a markomban. Csúszós. Nedves. Puha. A nap kellemesen a süt a giliszta mégis hideg. A kert felé kocogok. Nem merek futni, nehogy véletlenül elejtsem a gilisztát.
- Nagyon jó helyed lesz.- próbálom nyugtatni az állatot. Nem járok
sikerrel, az továbbra is eszelősen tekereg. Talált az egyik ujjpercemnél egy kis bemélyedést, oda próbálja befúrni magát. Bizsereg. Kicsit csikiz.
Nevetek. A kertbe vezető úton végig csodálom, ahogy a barna rózsaszín bőrön megcsillan a napfény. Mint egy izgő mozgó csillámos filc.
- Kár, hogy nem tudod megmondani, melyik növénynél szeretnél
ásni.- mondom az “utasomnak”.- Papa azt mondta az uborka hamarosan beindul, biztos izgalmas lakhely lesz.
Miközben a földre manőverezem a gilisztát, elcsodálkozom azon, hogy egyes emberek, miért félnek tőlük, hiszen a legveszélytelenebb állatok. Se harapni, se csípni, se karmolni, se szúrni nem tudnak. Sokszor félek is emiatt, hogy ezek az aranyos állatok egyszer csak kipusztulnak, hiszen ezeknél az “élőcipőfűzőknél” jóval veszélyesebb állatok, mint a kardfogú tigrisek is kipusztultak és akkor mit fogok fogdosni?
Remélem tetszik az új otthonod.- búcsúzok a gilisztától.
Úgy csapkodok a kezemmel, mint egy kislány. Nem érdekel hányan néznek bolondnak, ez az én napom és kész. Nagy örömömre még csak tömeg sincs.
Eljöttünk a Monster Fish Zooba!
- Először elmegyünk a hüllő részleghez, utána jönnek kétéltűek és
legvégül az ízeltlábúak.- magyarázza az állatfejes pólót viselő férfi.
Vannak nagyon kezes lakóink, de ha van valami különleges
kívánságuk abban is szívesen segítek.- magyarázza miközben araszolunk a terráriumokból létrehozott folyosón. A férfi egyszer csak megáll az egyik előtt, leveszi az övén lógó kulcscsomót, és kivesz egy gyönyörű, fekete alapon aranyfoltos kígyót.
Íme a királypiton.- a kígyó, mintha csak tudná, hogy őt jöttek
megtekinteni előre nyújtózik. - Nem kell félni, teljesen ártalmatlan a harapása, ugyanis nincs méregfoga. Szóval, ha megharap nem kell megijedni, de harapni is csak akkor szokott, ha megijed vagy valami fáj neki, ezért a fejét és a farka végét ne fogják meg! Na ki lesz az első?
Két kézzel jelentkezek, mint biológia órán.
A férfi megmutatja, hogyan kell tartani a kígyót. Hűvös, de nem kellemetlenül hideg. Gumiszerű. A kígyó először a nyelvét nyújtogatja, majd a csuklóm köré tekeredik. Mozog. Érzem a lehelletnyien kidudorodó pikkelyeket, de az összkép mégis sima.
- Mint láthatják ékszerként is tökéletes!- nevet az állatgondozó.- A
nyelvét nem azért nyújtogatja, mert pimasz, hanem mert így jobban tud szagolni.
Próbálok nem nevetni, amikor a hüllő a zsebembe dugja a fejét.
A gondozó óvatosan lehámozza a kezemről az állatot, hogy más is megfoghassa. Csak egy kislány jelentkezik, akinek az anyukája vonakodva segít tartani a kígyót. Mikor a férfi látja, hogy nincs több önkéntes visszateszi a pitont a helyére.
- Az emberek sokszor előítéletesek a kígyókkal, pedig nagyon bújós
állatok. Főleg mivel az ember jó meleg nekik. De most mindjárt láthatnak egy kevésbé “rémisztő”- mutat idézőjelet a férfi - állatot.
Kinyit egy másik terráriumot és előhúz belőle egy tüskés, nagy hasú gyíkot.
- A szakállas agámát talán többen ismerik, mint a királypitont.
Vicces módon ő a harapósabb ha rosszkedvű, nem a kígyók. Mint láthatják a tüskéi, most lógnak, innen lehet tudni, hogy most jókedvében van.- a gondozó kicsit lejjebb halkítja a hangját, mintha nem akarná, hogy a gyík meghallja- elég hisztis egy gyík. A leguánok nyugodtabbak csak őket nem tudják a gyerekek felemelni. Na ki lesz az első?
Ismét én jelentkezem elsőként, de már látszik, hogy több embernek kezd megjönni a bátorsága.
A gyík csak a két tenyeremben fér el. Laposnak tűnik, nem is túl hosszú, de súlyosabb, mint a kígyó. Száraz. Rücskös. Valahányszor lélegzetet vesz a tüskéi a bőrömnek nyomódnak. Csak nyomnak, de nem szúrnak.
- Viszonylag igénytelen, kezdő hüllő tartóknak ideális választás.
És végül következzen egy kis bátorság próba!- a férfi belenyúl egy
párás terráriumba. Mindenki izgatottan közelebb hajol, de amint meglátják a termetes ízeltlábút, azonnal hátra hőkölnek.
Az állatgondozó csak két kézzel tudta tartani a tarantulát.
Felgyorsult a szívverésem. Évek óta a bakancslistámon van a madárpók simogatás.
- Na ki szeretné megfogni a kis hercegnőt?
Néhány gyerek izgatottan vigyorgott, de az emberek többsége úgy nézett ki, mint amikor a T-Rex kijött a ketrecből a Jurassic Parkban.
- Csak bátran. Most nincs kedve harapni.- biztatta őket a férfi.
Előre nyújtottam a két kezemet. A pókot óvatosan a tenyerembe adták. Puha. Bolyhos. Mint egy nagyon finom szőrű plüss állat. A pók egy kicsit odébb araszolt a csuklóm fele. Azt hittem az egész kezemen fogom érezni a tarantulát, de csak talpacskái érnek hozzám. Fantasztikus érzés. Kövérkés testéhez képest olyan könnyű, hogy csak a puha bundáját érzem. Biztos vagyok benne, ha valakinek csukott szemmel adnánk a kezébe, azt hinné, valami aranyos játék figurát tart.
Nézem a méregfogakat és az űrlényes filmeket inspiráló lábakat, alig akarom elhinni, hogy emberiség egyik legrettegettebb állata puhább egy Huskynál.
Annyira örültem, hogy kétszer is kézbe vehettem ezt a csodálatos élőlényt.
- Boldog karácsonyt, Lili!- kiált Eszter és átölel. Meleg. Mindenhol. A karjaimban, a hátamon a nyakamban. A tenyere izzadt. Nyálkás. Csúszós, mégis ragad.
A bőr gumiszerű, de ahol hozzám ér a ruha inkább smirglire emlékeztet. Szúr. Viszket. A felsőjének a gombjai a hasamba nyomódnak. Kemény.
- Szeretlek, Lili!- Forró lehelet csiklandozza a fülemet. Menza szaga
van. A verejték szaga összekeveredik valami virágos parfümmel.
Mindenhol más. Túl sok helyen van egyszerre. El akarok húzódni, de lefog. Nem tudok mozdulni. Nem mozdulhatok.
- Nem bánthatom meg! Meg kell tennem!
Próbálom lassan mozgatni a karjaimat, hogy a lehető legkevesebbet érintkezzek vele. Óvatosan barátnőm köré kulcsolom a karjaimat.
Még jobban dörzsöl. A ruhája szaga is elkezd az orromba marni.
- Én is szeretlek, Eszter! Boldog karácsonyt, neked is!
Mindig zavart, amikor a gyerek mesékben csak a gonosz karakterek gyűlölik az ölelést. Sose értettem miért kapcsolják össze azt, hogy valaki nem szereti az ölelést azzal, hogy az illető nem tud szeretni.
Anyukám szerint azért, mert a testi kontaktus a kapcsolatainknak annyira alapvető eleme, hogy ez egyfajta embertelenséget, idegenséget jelent.
Rengeteg autista nem szereti az érintést, mert túl sok ingerrel jár. Ha egy autista barátotok, vagy családtagotok nem akar hozzátok érni, az nem azt jelenti, hogy undorodik tőletek, vagy nem szeret titeket. Sose szerettem, ha mások hozzám érnek, de időt szerettem velük tölteni.
Sok autista kifejezi a szeretetét a maga módján. Csak mások nem veszik észre, hogy néhány furcsaságot azért tesznek valaki jelenlétében, mert az illető fontos nekik. Én, ha valami újat olvasok speciális érdeklődési területemen például, földigilisztákról mintáztak robotot, akkor mindig elújságolom a szeretteimnek, mert meg akarom osztani ezt az érdekes információt.
Nem csak ezt blogot írom, hanem történeteket is. A szereplőket mindig a családommal beszélem meg. Minden alkotásomat először ők látják.
Édesanyám azt mondta, sokáig azt hitte, nem szeretem őt, mert sose öleltem még és sose mondtam neki, “szeretlek”.
Pedig én csak, mint sok más autista, úgy vagyok vele, hogy fölösleges olyan teljesen nyilvánvaló tényeket közölni, mint “az ég kék, oxigén nélkül nem maradunk sokáig életben, anya szeretlek”.
Hiszen ezekkel az információkkal mindenki tisztában van.
Az érintés tudom, hogy rengeteg embernek fontos, de ha az autista jelzi, hogy nem szereti inkább ne erőltessük.
Annyi féle szeretetnyelv van a világon, biztos találni fogtok más módszert, amivel kifejezhetitek, ezt a fontos érzést.