Sokszor mondják az autistákról, hogy nem képesek értelmezni a környezetük reakcióit, ezért órákig tudják untatni a körülöttük lévőket bizonyos témákkal.
Ez sokszor igaz. Ha egyszer szóba kerülnek az ősállatok, engem se lehet elhallgattatni.
Ez szerintem még a kisebb probléma, abból viszont már komolyabb gond lehet, hogy sokunk annyira nem tudja értelmezni az emberi kapcsolatok működését, hogy olyan információkat is megoszt idegenekkel, amiket nem lenne szabad.
Ahogy azt sem tudjuk felmérni, hogy bizonyos szituációkban másképp kellene viselkedni. Például elfogadható, hogy otthon hangosan viccelődünk, de a boltban nem szabad.
Ez egy fejleszthető készség. És ezzel nemcsak azért kell komolyan foglalkozni, mert a gyerek emiatt nehezen fog barátkozni a suliban, hanem mert veszélybe is sodorhatja vele magát.
Csak néhány példa:
- Ha nem tudja, hogy kinek milyen információt nem szabad megadnia, bárki könnyedén megtudhatja, hogy ő és a családja, mikor és mennyi időre mennek el otthonról.
- Azt mondják az ölelés jó dolog. Vadidegeneket mégsem jó ötlet ölelgetni az utcán.
- Én gyerekként bárkinek oda mondtam, hogy ne gyere ide büdös vagy.
- De akár bárkivel bármikor beszélhet a szexuális életéről is.
Mert nem mindig érezzük, hogy valami kínos, vagy nem helyénvaló, esetleg másoknak bántó.
Én például az iskolai ebédlőben magyaráztam el a többieknek, hogy kell helyesen eltávolítani a parazitákat.
Az Én könyvek és a szociális köröket tartalmazó ábrák segítenek nekünk eligazodni a különböző típusú kapcsolatokban és szituációkban.
Mert ilyenkor nem elég rászólni a gyerekre, hogy viselkedjen rendesen, mert nem érzékeli mi a helyes.
Nekem például mindig mondták, hogy tanulni fontos. Ezért nem is értettem miért probléma, ha a paraziták eltávolítását magyarázom. Azzal hogy azt mondták rám udvariatlan vagyok nem segített megérteni, miért gondolják ezt rólam. Ekkor csak azt álltam neki magyarázni, hogy az élősködők nem fúj dolgok, hanem az ember igen is jobb, ha tudja mi a teendő például, ha kullancs van a lábában.
Képtelen voltam felfogni, miért vagyok rossz, hiszen én pont azt magyaráztam el, hogy ne okozz még nagyobb bajt magadnak, amíg nem jutsz el rendes orvoshoz. Azt akartam megértetni a “hallgatósággal”, hogy nem szabad pánikba esni, van megoldás. Számomra ez egy elég pozitív üzenet.
Napi szinten gyakorolnom kellett, hogy különböző szituációkban, hogyan kell viselkedni. Bárhová mentünk előtte mindig átbeszéltük, mit szabad, mit kell és mi az, amit tilos csinálni, vagy mondani.
Azért kell megtanítani a szociális köröket, mert a különböző szituációkban más az etikett. Az autisták többsége viszont nem érti a különbséget.
Például nekem is mondták a szüleim: “ Ne állj szóba idegenekkel. Ne fogadj el tőlük soha semmit.” Fel is voltam háborodva, hogy amikor találkoztam egy számomra idegen emberrel, mondjuk egy tanárral hiába köszönt nekem, én meg sem mukkantam, dicséret helyett szidást kaptam. Pedig én pontosan követtem az utasítást.
Nagyon sok olyan szabály van, ami szituációkhoz kötött. Mielőtt rájöttek, hogy nem direkt vagyok pimasz, rengeteg emberrel volt vitám.
Egyáltalán nem értettem, miért mérgesek rám. Egy idő után én is dühös lettem, ami időnként meltdownhoz is vezetett.
Még mindig emlékszem arra az időszakra, amikor diagnosztizáltak. Hirtelen mindenki megértőbb lett. Úgy éreztem végre elhiszik, hogy nem akarok rossz lenni, csak nem tudom, hogyan kell jól viselkedni. Azelőtt leszidtak valahányszor rosszul alkalmaztam az egyik társadalmi szabályt, diagnózis után viszont elmagyarázták, hogy mit csináltam rosszul és legközelebb, ha ilyen szituáció adódik, mit kell tennem.
Az Én könyvet évekig együtt írtam édesanyámmal, ma is néha elővesszük, amikor szükségem van rá. Az iskolában sokan dicsérték, mennyire udvarias vagyok.
Tudom, egész életemben lesznek pillanatok, amikor rosszul reagálok, mert nem tudom mi a helyes válasz.
Még most is számomra vicces belegondolni, hogy óvodában én voltam a legrosszabb gyerek, iskolában viszont szinte mindig példás volt a magatartásom. Csak azért mert megértették, hogy más magyarázatokat értek meg és mások a szükségleteim, mint a többi gyereknek.