Időnként olvasom más autistáktól, hogy elmondtak a neurotipikus hozzátartozóiknak valami számukra személyes dolgot és ők nem fogadták megfelelően.
Itt nem negatív reakcióról van szó, inkább nem értették a kapott információ súlyát.
Tudom, bárkivel előfordulhat, hogy elmondanak neki valami fontosat, és ő ezt nem érti meg. Az emberek többségével előfordul, hogy akaratlanul bánt meg másokat.
Az autistákról viszont rendszeresen írják, hogy nem értik a társadalmi szabályokat és nem értik, hogy nem oszthatnak meg mindenkivel mindent. Ezt az előző posztban ki is fejtettem.
Én most arra szeretnék kitérni, hogy gyakran a neurotipikusok sem értik meg, hogy az autisták fejében is élhetnek bizonyos szociális körök.
Számunkra időnként mást jelentenek bizalmas, kényes információként. Néha írnak neurotipikusok, hogy az autista ismerősük minden apróságot elmond nekik a családi életükből (még olyat is, amit nem akar tudni), de mond, vagy csinál valamit, ami az ő szemében jelentéktelen, az autista mégis kiborul, ha nem reagál megfelelően.
Én például parazitákról bárhol bármikor tudok beszélni.
Ebből volt is egy jó párszor konfliktus. Én úgy vagyok vele, hogy az emberek többségét érintő dolgok, amihez egyértelmű érzelmek kapcsolódnak nem kínosak.
Senki sem akarja, hogy rosszul szedjék ki belőle a kullancsot. Ezért fontos, hogy tudják ennek mi a szakszerű menete. El is magyaráztam minden alkalommal.
Édesanyám szóvá tette időnként, hogy jobban be tudnék olvadni az emberek közé, ha nem csak ezeket az adatokat ismételgetném, hanem beszélhetnék arról is, mennyire szeretek kirándulni, milyen izgalmas kiállításokon jártam.
Azt nem tudtam neki akkor elmagyarázni, hogy az én fejemben is vannak szociális körök, amik eltérnek a megszokottól.
Egy élményt megosztani, amihez összetettebb pozitív érzelmek társultak. Ezt az én szememben ki kellett érdemelni.
Például hogy mesélhetnék bárkinek arról a fantasztikus érzésről, hogy egyszer a nyakamba vehettem egy óriáskígyót. Hogy milyen puha volt a tapintása, milyen gyönyörű volt, hogy milyen hálás voltam édesapámnak, aki nem szereti az állatokat, mégis segített megfogni, mert egyedül nem bírtam el. Azt az enyhe félelmet, nem attól, hogy megharap a kígyó, hanem azért, mert azt mondta a gondozója, hogy ő is akkor harap, amikor én. Amikor megijed, amikor fáj neki valami. Hogy mennyire zavar a rajzfilmekben, hogy a kígyók mindig gonoszak, pedig a valóságban annyira édesek és olyan izgalmas képességeik vannak.
Nem azért, mert féltem, hogy bolondnak tartanának, amiért ez a véleményem a kígyókról. Hanem, mert nem értékelnék, hogy számomra milyen érzés volt ez az egész élmény.
Nem minden auti gondolkodik így. Csak elég sokszor láttam, hogy arról vitatkoznak mi számít bizalmasnak. Lehet, hogy valakit nem zavar, ha fél világ ismeri a zuhanyzási szokásait, de kiborul, ha mások megtudják, hogy szívesen jár moziba.
Azért írok erről, mert mindig hangsúlyozzák, hogy nekünk autistáknak külön meg kell tanítani a társadalom íratlan szabályait. Ezzel egyetértek.
Viszont akinek van autista ismerőse, annak is érdemes megtanulni az “auti köröket”.